Hírlista
» A soproni Széchenyi Programiroda nyitva volt, van és lesz
Írta: Corvinus Rádió
2012. június 19. A soproni Széchenyi Programiroda nyitva volt, van és lesz
A Széchenyi Programiroda soproni irodája minden munkanap áll az érdeklődők rendelkezésére – hangsúlyozta keddi sajtótájékoztatóján Samodai Imre regionális igazgató – reagálva a helyi MSZP elnök azon állítására, miszerint az iroda Sopronban zárva van. Samodai Imre elmondta: hétfőtől csütörtökig 8:30-tól 17:00-ig, pénteken 8:30-tól 14:30-ig várják a pályázókat, projektgazdákat, érdeklődőket. Megnyitás óta a soproni iroda egyetlen nap volt zárva, június 8-án, amikor a Tanácsadók képzésen vettek részt – tette hozzá. Kiemelte, hogy az indulás óta – 2011. július – több mint 11.000 ügyféltalálkozón megközelítőleg 3.800 ügyfelet értek el a régióban, a megyében ez a szám eléri lassan az 1.300-at. „Több száz projektet követünk folyamatosan nyomon, segítünk a hiánypótlásokban, kifizetési kérelmek összeállításában, vagy a zárásokban” – fogalmazott a regionális igazgató.










